Gru (animációs film)

Az idilli kertvárosi miliőben, a fehér léckerítéses, rózsabokrokkal szegélyezett otthonok között áll egy fekete ház kiszáradt kerttel. A szomszédoknak sejtelmük sincs arról, hogy a ház alatt hatalmas, titkos búvóhely terül el. Fáradhatatlan, apró szolgáinak hadától körülvéve itt tervezi Gru a világtörténelem legnagyobb rablását. El fogja lopni a Holdat. (Igen, a Holdat!)




Gru örömét leli mindenben, ami gonosz. Arzenáljában van zsugorsugár, fagyasztósugár, valamint földi és légi harci járművek, és leigáz mindenkit, aki az útjába áll. Mígnem egy nap szembe találja magát három árva kislány elképesztő akaraterejével, akik olyasmit látnak benne, amit eddig senki más: a potenciális apukát.
A világ egyik legnagyobb gonosztevője most összeakad élete legnagyobb kihívásával: három kislánnyal, akiknek neve Margo, Edith és Agnes.

Részlet a filmből:

Sziasztok!
Létrehoztam egy filmes kérdőívet, hogy többet tudjak meg rólatok. Légyszi töltsétek ki, ha van egy kis időtök!

Ezt az alábbi linkre kattintva megtehetitek:  kérdőív

A szállító 3

Ukrajnában akar új telephelyet létesíteni a nemzetközi hulladékkezelő vállalat. Vasziljev környezetvédelmi miniszter azonban ellenzi a tervet. Az elutasító választ követően a cég felbéreli az egykori kommandóst, Jonas Johnsont, hogy bármi módon, de vegye rá a minisztert a döntés megváltoztatására. A férfi elrabolja Vasilev lányát, Valentinát. A miniszter Frank Martinhoz fordul segítségért, aki az egyik barátját ajánlja maga helyett. A túszmentő akció fél sikerrel zárul, Malcolm és Valentina - nyomában Johnsonnal és az embereivel - Frank házában köt ki. Ha tetszik, ha nem, Franknek cselekednie kell.

A történet tehát egyszerű, ismét egy "csomagot" kell leszállítania sofőrünknek, de most egy csini karperecet is kap, ami robban, ha túl messzire merészkedne autójától és szállítmányától. A háttérben persze bonyolódnak a szálak rendesen, hogy a motiváció is meglegyen és az aktuális témákról (lásd környezetvédelem) is szó essen. Akcióban bővelkedő moziról van szó, mely nem terheli feleslegesen az agyat, hanem arra hivatott, hogy tökéletesen kikapcsoljon. Száguldó autók, látványos jelenetek és a remekül megkoreografált harcjelenetek teszik fogyaszthatóvá a filmet. Azt meg külön öröm hallani, hogy még Budapest is belekerült a filmbe, ha csak említés szinten is, mert bár a film egyes jelenetei nálunk játszódnak, egyetlen itt élő ember sem ismerne rá saját városára. Talán összekeverték Bukaresttel.

Kedves John

John Tyree (Channing Tatum) halkszavú, jóképű hivatásos katona az amerikai különleges alakulatnál, aki eltávon van Dél-Karolinában magányos édesapjánál látogatóba. Savannah Curtis (Amanda Seyfried) gyönyörű, idealista főiskolás lány egy jómódú családból, aki a tavaszi szünetét tölti otthon. Egy véletlen tengerparti találkozásnak köszönhetően halálosan egymásba szeretnek. Életük addigi legboldogabb két hetét töltik együtt és a szerelmes boldogság, úgy tűnik, mindörökre eggyé kovácsolja őket.

Távkapcs

Van, aki irányítja az életét, és van, akit az élet irányít - tartja a mondás. Az egyetlen kivétel Michael Newman. Egy titokzatos feltaláló ugyanis megajándékozza az univerzális távkapcsolóval, melynek tulajdonosa előre-hátra járkálhat az időben, lelassíthatja a szembejövő nőket, és ha túlságosan zajosnak tűnnek, átmenetileg kikapcsolhatja a gyerekeit. Elbizakodottságra azonban semmi oka: nem volt még távkapcsoló a világon, mely egy idő után át ne vette volna az irányítást. És attól kezdve Michael kiszolgáltatottabb, mint valaha. A tét a családja, feleségével és a gyerekeivel való viszonya.


Mióta Adam Sandler bumfordi alakja először aranyozta be a hófehér mozivásznat, a népszerű komikus műsorszáma alig változott valamit. A történelmi pillanatra, mármint az infantilis poénokat és megszokott haveri körét előszeretettel alkalmazó Sandler nagy áttörésére 1998-ban került sor, ekkor mutatták be ugyanis Sandler Nászok ásza című komédiáját, mely egyszer - s úgy tűnik - mindenkorra szupersztárrá avatta az addig csak másodhegedűs viccmestert.
Persze az örök hűség ismeretlen fogalom a showbizniszben. Ahogy jó tíz éve Sandler Robin Williams-et váltotta a legjövedelmezőbb komikussztár trónján, úgy előbb-utóbb az ő helyét is elfoglalja majd egy ifjabb, s nagyobb bevételeket generáló poéngyáros (a trónkövetelők közt Will Ferrell és Steve Carell nevéről hallani a legtöbbet mostanában), a Távkapcs sikere azonban azt bizonyítja, hogy Sandler egyelőre még nagyon is úr a baromfiudvaron.
Sikerének titka mindazonáltal sokak számára rejtély, mert azt ugyan senki sem vitatja, hogy Sandler-nél senki sem adja jobban a nagydarab mamlaszt, a felnőtt testbe szorult örök kamasz figuráját, arra azonban már jóval kevesebben tudnak ésszerű magyarázatot adni, hogy altáji humorban gazdag, egypoénos filmjeiből hogyan lesznek minden évben a bevéti listák éllovasai.
Azt a bizonyos egy poént ezúttal a címbeli távkapcsoló szolgáltatja, az univerzális remote control ugyanis nemcsak a garázsajtó kinyitására és a kényelmes csatornaváltásra szolgál, hanem képessé teszi tulajdonosát - esetünkben a túlterhelt családapát alakító Sandler-t -, hogy saját életét is úgy irányítsa, mint egy full-extrás dvd-t. A kísérlet kezdetben remekül működik, a szerencsés flótás nemcsak a kutya ugatását képes lehalkítani, de egy gombnyomás az egész, s Sandler már át is tekert az idegölő forgalmi dugón és a családi veszekedéseken is.

A végtelenségig (ami a mozi valóságában rendszerint 90 percet jelent) azonban még egy ilyen jól működő poént sem lehet húzni, így miután az isteni (vagy ha úgy tetszik: ördögi) távkapcsolóból adódó komikus szituációkat már lehetetlenség fokozni, a film tempót vált, s az addig harsány vígjáték pillanatok alatt futurisztikus giccsparádévá, a családi kötelékek fontosságát hirdető jövővízióvá változik. Meglepő módon még e könnyes-drámai befejezés sem képes szétzilálni Sander filmjének egységét, melynek magyarázata nem lehet más, mint hogy az infantilis humor és a melodráma nem is esnek olyan távol egymástól.

Fegyvernepper

Az ukrán születésű Jurij Orlov (Nicolas Cage) fegyvercsempészésből él, ő a szakma legkiválóbb képviselője. Élete mindennap veszélyben van, ezért nem bízik senkiben, csakis öccsében (Jared Leto), akivel a világ legveszélyesebb háborús övezeteiben látják el a nagykutyákat fegyverekkel. Jurijnak a veszélyes akciók során szembe kell néznie a bulldogként nyomában loholó Valentine ügynökkel (Ethan Hawke), az életére törő konkurenciával, szerelme állandó gyanakvásával, de főleg saját lelkiismeretével.

Mi nézők imádjuk a karriertörténeteket. Amikor az egyszerű szegénylegény elindul szerencsét próbálni, s átverekedve magát az ármánykodók gáncsain végül elnyeri a koronát, a fele királylányt, házimozit, kokaint, jakuzzit. A nézőnek ez erőt ad, azt mondja, igen, ha neki sikerült, miért ne csinálhatnám meg én is? Na, speciel ennek a karriertörténetnek a főhőse fegyvereket ad el különböző afrikai, arab és egyéb országok diktátorainak, amely puskák aztán időnként egy-két már egy korábbi bombázás alkalmával eleve nyomorékká lett gyerek fejébe röpítenek golyót. Hatásvadász? Meglehet. Bár a fene tudja. A sorsnak sem lehet, illetve lehet, csak mire föl, mondani, hogy ugyan, ez "annyira nem trendi", a sors ezzel nem törődik, nem járt művészettörténetre, és nem követi az aktuális stílusirányzatokat, csak kiegyenesít egy-két EKG-t, ha jól mutat, ha nem. Ezért aztán bármennyire is mondjuk, talán okkal, hogy ez így túl direkt üzenet, túl vádaskodó és öncélúan rebellis, valójában mégiscsak nehéz mit kezdeni mind emellett azzal, hogy: de hát ez a való világ. Mert miről is van szó? Történetesen arról, hogy még ha léteznek is a katonai nagyhatalmasok köreiben bizonyos eszmei irányvonalak, mást nem mondjak, például egy ilyen: "nem adunk el fegyvert potenciális őrülteknek, mert tudjuk, hogy tömegmészárlást fognak végezni", azért mégis csak emberek kezében van a rendszer egyes alegységeinek irányítása, az ember meg már csak olyan, hogy a "van az a pénz" elvétől nehezen szabadul.


Jurij családja valaha a Szovjetunióból, közelebbről Ukrajnából vándorolt ki Amerikába, kihasználva Közép- és Kelet-Európa azon történelmi duplacsavarral megszédített időszakát, amikor is Moszkva örömmel eresztette szélnek minden állampolgárát, aki zsidónak hazudta magát. Így tettek hát ők is, ám Jurij apjához annyira hozzánőtt a kalap és a kaftán, hogy évtizedekkel később már egy kóser éttermet vezet, és szombatonként zsinagógába jár. Az itt szerzett kapcsolatokból építkezik aztán a nagyobbik gyerek, aki úgy dönt, maceszgombócok helyett inkább AK47-esekkel üzletel, arra ugyanis a világ minden átkozott szegletében találni vevőt. És ha egy üzlet beindul... Akkor aki mer, az nyer, és visz is mindent: Jurij pályája nyílegyenesen ível felfelé, drága öltönyeiben fényűző lakásába tér haza, szépségkirálynőt vesz feleségül, aki szép kis leendő fegyverkereskedőknek ad életet. Gondja csak annyi, hogy ímmel-ámmal leplezze a család előtt, miből is telik anyának ékszerre (azért ímmel-ámmal, mert a nő is inkább kussban örül a jó dolgának, még ha sejti is, hogy nem minden tiszta), illetve időnként a nyomában loholó FBI-ügynököt is ki kell cseleznie. És ez így megy hosszú-hosszú éveken keresztül.
Hogy végül hová lyukad ki a sztori, azt természetesen nem köpöm el, ám nincs is rá szükség. Hisz könnyen belátható, hogy a film egy embertípust, sőt egy társadalmi kritikát tár elénk, s természetesen nem azt állítja, hogy volt/van valahol egy konkrét személy, akinek az egész illegális fegyverbiznisz minden áldozata a lelkén száradna. A probléma ennél jóval összetettebb, ám ami biztos, a rendszer működik. Hisz míg ezt olvastuk, közben is lelőttek valakit.